„A Bükk csavargó útjain” versíró pályázat – felhívás

2017-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a Bükki Nemzeti Park védnöke a Kaláka együttes. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködve a Kaláka Fesztivállal nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel. (A pályázat címe Apor Elemér, a jeles egri költő egyik versét idézi.)

 

A pályázatra olyan verseket várunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, kiállítóhelyeit, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. (Az emlékek felidézésére javaslunk egy újabb kiruccanást a Bükkbe, vagy lapozgatást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.)

 

A beküldött versek – érkezési sorrendben, a szerző által választott jeligével – jelennek meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaláka Fesztivál honlapján. (A zsűri döntését követően a jelige mellett a szerzők neve is olvasható lesz.)

 

Díjak
Kaláka együttes és a Kaláka Fesztivál
– A beküldött versek közül a Kaláka együttes egyet megzenésít és előadja a 38. Kaláka Fesztiválon (Eger, 2017. június 29. – július 2.), valamint két személyre szóló fesztiválbérletet és szálláshelyet biztosít a 38. Kaláka Fesztiválra.
– A többi díjazott számára két személyre szóló bérlet a fesztiválra.
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
– Két személy részére egy hétvégi kikapcsolódási lehetőség a díjazott által megjelölt bármelyik bükki szálláshelyén.
– Egy szerzőnek a Bükkről szóló könyvekből összeállított ajándékcsomag.
A pályázat kiírói a zsűri által kiválasztott versekből kiadvány megjelentetését tervezik 500, számozott példányban.

 

Továbbá díjat ajánlott fel egy-egy alkotónak Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, a Dsida Jenő Baráti Kör.

 

Pályázati feltételek
– Minden pályázó maximum 3 verset küldhet be.
– Rövid verseket várunk.
– A szövegből egyértelműen derüljön ki, hogy a Bükkről, ill. ott szerzett élményekről szól.

A verseket az info@kalakafesztival.hu email-címre várjuk. Kérjük a tárgymezőbe beírni: Verspályázat
A pályázathoz kérjük kitöltve csatolni az innen letölthető Adatlapot!

 

A zsűri tagjai
Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész,
Lackfi János költő,
Rónai Kálmánné igazgató, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság,
Paulikovics Ildikó kommunikációs osztályvezető, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság,
Kaláka együttes (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs).

 

A zsűri a verseket név nélkül kapja meg, beérkezési sorrendben, számozva, jeligével.

 

Beküldési határidő: 2017. április 30.

 

Ha a pályázattal kapcsolatban bármilyen kérdése, észrevétele van, kérjük, az info@kalakafesztival.hu email-címre írjon. Köszönjük.

 

Az eredményről csak a nyertes pályázókat értesítjük, és közzétesszük a BNPI és a Kaláka Fesztivál honlapján is.

 

Minden pályázónak élményekben gazdag bükki kirándulásokat, a versíráshoz sok ihletet és szerencsét kívánnak a pályázat kiírói és a zsűri tagjai.

Feltöltve: | Utolsó frissítés: | Kategória: Fesztiválhírek