64. Fazekas Zoltán: A Bükki király
Kerecsensólyom szárnyal az égen.
Kutató szempár a múltba lenéz.
Újra éled az egykori lábnyom,
újra csodát keres emberi kéz.
Távoli síkról jött az a lélek,
hívta a hegy-szó, a sziklagyepek.
A Bükki király kérte a szívem:
tegyem le a kardot, s béke legyek.
Lásd arcod a Szinva-patakban,
mosson a friss víz, a hűs levegő,
mely tétova cseppkő karjai közt
fut, barlang ajkairól tör elő.
Ködbe merül a hercegi Bél-kő,
lába alatt az az erdei ház,
hol elindul a szív a Szalajka-
völgybe, nézi a Fátyolt s elméláz.
Ugrik a pisztráng, vagy siklik az ölyv?
Őzre simul az a gyermeki szem?
Körbeölel az ősi nagy erdő.
Itt születik meg a béke! Hiszem!
Kerecsensólyom szárnyal az égen.
Álmos a fennsík, ha szürkül a tér.
Szunnyad a lábnyom esküi szóval:
A Bükki királyhoz újra betér!
Jelige: Csodapaplan