64. Fazekas Zoltán: A Bükki király

 

Kerecsensólyom szárnyal az égen.

Kutató szempár a múltba lenéz.

Újra éled az egykori lábnyom,

újra csodát keres emberi kéz.

 

Távoli síkról jött az a lélek,

hívta a hegy-szó, a sziklagyepek.

A Bükki király kérte a szívem:

tegyem le a kardot, s béke legyek.

 

Lásd arcod a Szinva-patakban,

mosson a friss víz, a hűs levegő,

mely tétova cseppkő karjai közt

fut, barlang ajkairól tör elő.

 

Ködbe merül a hercegi Bél-kő,

lába alatt az az erdei ház,

hol elindul a szív a Szalajka-

völgybe, nézi a Fátyolt s elméláz.

 

Ugrik a pisztráng, vagy siklik az ölyv?

Őzre simul az a gyermeki szem?

Körbeölel az ősi nagy erdő.

Itt születik meg a béke! Hiszem!

 

Kerecsensólyom szárnyal az égen.

Álmos a fennsík, ha szürkül a tér.

Szunnyad a lábnyom esküi szóval:

A Bükki királyhoz újra betér!

 

Jelige: Csodapaplan