224. Gadó Benedek Gadó Benedek: A bükki vizek nyomában
Mikor érünk végre oda, hány lépést kell megtenni?
Várj egy kicsit, Aranyoskám, türelmesen kell menni
előre a jelzett úton, de nézd csak, most letérünk,
forrásról ad hírt a térkép s új út kerül elébünk.
Tikkadtan csak botladozunk forrás vizét keresve,
de a patak medre üres, hol tör fel a Wekerle?
Odébb megyünk, nézelődünk, s láthatjuk, hogy „Ó, piha,
víz itt bizony fel nem törhet, elnyeli a dolina!”
Odalent meg jól hallhatón folyik a víz, muzsikál,
s kis csapatunk bámészkodva álldogál és hezitál.
Visszamenjünk, mi mást tennénk? Nyalogassunk harmatot?
Bizarr ötlet, s a rikkancsunk hamar el is hallgatott.
Hogyha egyet kerülünk itt s lejutunk a barlangba,
talán rázós utunk végén víz kerül a kulacsba.
Meredeken haladunk hát egyre tovább a mélybe,
porzik az út s a vesénk is, nincs sok okunk reményre.
Jáspis-barlang előtt futó patak medre most száraz,
vizet egyre csak kutató kérdésünkre nincs válasz.
Barlangrajzra lelhetünk tán? Ez a magas kultúra!
Testünk – lelkünk vízért eseng, bár csak itt egy kút volna!
Forduljunk már vissza végre, völgyben vezet az az út
amely mentén kis csapatunk a szállásig hazajut.
Hazaérve szusszanhatunk s vár minket a puha ágy:
lankadt testünk friss erőre, lelkünk újulásra vágy.
Másnap kétkedve ébredünk, mit írunk most, áprilist?
Hó fedi a bükki tájat, s alig dereng a Nap is!
Vízért küzdöttünk s most nézd csak, mindentől elzárva
két láb mélyen víz vesz körül finom porhó formába’.
Jelige: Radula