224. Gadó Benedek Gadó Benedek: A bükki vizek nyomában

 

Mikor érünk végre oda, hány lépést kell megtenni?

Várj egy kicsit, Aranyoskám, türelmesen kell menni

előre a jelzett úton, de nézd csak, most letérünk,

forrásról ad hírt a térkép s új út kerül elébünk.

 

Tikkadtan csak botladozunk forrás vizét keresve,

de a patak medre üres,  hol tör fel a Wekerle?

Odébb megyünk, nézelődünk, s láthatjuk, hogy „Ó, piha,

víz itt bizony fel nem törhet, elnyeli a dolina!”

 

Odalent meg jól hallhatón folyik a víz, muzsikál,

s kis csapatunk bámészkodva álldogál és hezitál.

Visszamenjünk, mi mást tennénk? Nyalogassunk harmatot?

Bizarr ötlet, s a rikkancsunk hamar el is hallgatott.

 

Hogyha egyet kerülünk itt s lejutunk a barlangba,

talán rázós utunk végén víz kerül a kulacsba.

Meredeken haladunk hát egyre tovább a mélybe,

porzik az út s a vesénk is, nincs sok okunk reményre.

 

Jáspis-barlang előtt futó patak medre most száraz,

vizet egyre csak kutató kérdésünkre nincs válasz.

Barlangrajzra lelhetünk tán? Ez a magas kultúra!

Testünk – lelkünk vízért eseng, bár csak itt egy kút volna!

 

Forduljunk már vissza végre, völgyben vezet az az út

amely mentén kis csapatunk a szállásig hazajut.

Hazaérve szusszanhatunk s vár minket a puha ágy:

lankadt testünk friss erőre, lelkünk újulásra vágy.

 

Másnap kétkedve ébredünk, mit írunk most, áprilist?

Hó fedi a bükki tájat, s alig dereng a Nap is!

Vízért küzdöttünk s most nézd csak, mindentől elzárva

két láb mélyen víz vesz körül finom porhó formába’.

 

 

Jelige: Radula