90. Juhos-Kiss János: A nagymezei örök látó

Azt üzeni legkedvesebb barátod,

nyílnak már a NAGYMEZEI vadvirágok,

kinyíltan rád vár a halványlilás Vidító-virágod!

Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell

menni! Éljen az örök szerelem! Éljen az élet!

Éljenek s nyíljanak a tüzes liliomok,

a Szent László kék tárnicsok,

szépüljenek a völgycsillagok

és a „rövid lábú bábakalácsok”,

a kígyónyelv, gólyaorr, karcsú sisakvirágok,

északi sárkányfű, az ékeskedő kárpáti sisakvirágok.

A réti szegfű közt kövér nyúl hasal, őzike szökdel.

Fehéres hölgyestikén, bugás veronikán – felemelt

fejű szarvas figyel, büszke agancsába tűzdel

napkorongot, császár- s turbánliliomot.

A dús harmóniák az évszakokra rábagóznak!

A szív-virágok kibomolva buja beporzásra várnak!

Hej-huj-haj, lóra, előre vágni! Friss élményekkel várnak

a lipicai lovak, nyerítve fogadnak, szabadon száguldoznak,

égi és földi távlatokat összekötve vágtáznak, fújtatnak!

A magashegységi bükkösök megfontoltan hallgatnak,

a rétet átölelve sűrűn bólintgatnak, alig zúgnak.

A honosított fenyők a holnapról ábrándoznak,

a NAGYMEZEI ÖRÖK LÁTÓnak

titkokat suttognak.

 

Jelige: Bükkbe szerettem