/ meditáció /
Az erdőben
a fák tanítanak.
Hatalmas élőlények,
akik némaságukban szólnak
felém. Egyszer egyikük megszólított.
– Ki vagy? Érdeklődtem.
| – Isten gyermeke vagyok. Mondta, hirdette vastag törzse és a szél, amint mozgatta ágait. – Vajon mi az, ami boldoggá tesz Téged? Kérdeztem naivan és megérintettemSzorongtam, megsértem rendezetlen gondolataimmal Őt.
|
– Vagyok, önmagamban teljes, Kapcsolatban a széllel, gyökereimmel a Létezésel, a földdel és a léggel, a nedvek keringésében összekötve a Mindenséggel. – Vagyok, azon az egy szent helyen, neked látszólag mozdulatlan, ami nekem itt a Földön adatott. És ekkor elgondolkodott: – de boldog nem vagyok. Van, hogy elhervadok és van, hogy üde új, zöld leveleket hozok:
Szép szomorúságú, önmagának igaz
|
Válaszát magamban
hallgatva eljöttem és talán el is köszöntem tőle,
emberköltött imát
akkor, ott
hangosan énekelve.
Jelige: Beszélő fa