Ahogy az erdő ásít

242.

Ahogy az erdő ásít

 

Rozsda kúszik az égbe fák ágain

Levelet rág az idő, s hajít messze

Tápászkodik a nyár roskadó lábain

Porzó nyomát a múltnak eressze

 

Avar közt zörögnek száradt emlékek

S néha egy táncra, felkapja a szél

Arcomba vágja, lássam, hogy élek

Vadak közt megbújva, a Bükk beszél

 

Azt súgja hinnem, kell, a tél már közelít

Fehér gyolcs gyapjúval melegen betakar

A nyár aranyló sörénnyel vágtat, s nyerít

Izzó patkójától vöröslik, porzik az avar

 

Az erdő szerelembe esik az ősz csókjától

Ölébe bújik, és úgy fésüli vörös haját

Könnyeit nyelve köszön el a levél a fától

S szívembe zárom a Bükk utolsó szavát

 

Jelige: Ősz markában