238. Kristó László István: Álom a sziklatetőn

 

Találkoztam egy óriással:

barázdált arcú, bölcs barátom.

Hátizsákomat földre tettem,

s megpihentem a sziklaháton.

 

Tarkő testvérem mesélj arról:

hogy is volt egykor, réges régen!

Mi az értelme a jelennek,

mi lesz velünk a jövendőben?

 

Hirtelen jött szellő felkapott,

vitt egy hol volt, hol nem világba:

szablyák villogtak- rajta, huj, huj!

s mosolygott rám Emese álma.

 

Aztán odébb, lent az Imónál

regét dúdolt egy táltos halkan…

elhalt az Imó csobogása,

kihűlt a vér a táltos-dalban.

 

A Bükk fölött tovább repültem

körbe-körbe a fennsíkon át…

szempillám felnyílt, s meghallottam

az öreg Tarkő komoly szavát:

 

Láttál a múltból ezer évet,

szemeden szomorúság árnya…

Ne félj!… tegnapok adták a mát,

hogy holnapot hozzon a szárnya.

 

Nézd mögöttem a bükkös erdőt,

vén fák arcán a bölcsességet,

ifjoncok üde nyurgaságát,

szagos mügén a szelíd szépet!

 

Lásd! az erdők jövendőt szülnek,

s egy bennük a múlt, jelen, jövő.

E háromság benned is megvan…

tiéd is a végtelen idő.

 

Jelige: Kincseszegi