238. Kristó László István: Álom a sziklatetőn
Találkoztam egy óriással:
barázdált arcú, bölcs barátom.
Hátizsákomat földre tettem,
s megpihentem a sziklaháton.
Tarkő testvérem mesélj arról:
hogy is volt egykor, réges régen!
Mi az értelme a jelennek,
mi lesz velünk a jövendőben?
Hirtelen jött szellő felkapott,
vitt egy hol volt, hol nem világba:
szablyák villogtak- rajta, huj, huj!
s mosolygott rám Emese álma.
Aztán odébb, lent az Imónál
regét dúdolt egy táltos halkan…
elhalt az Imó csobogása,
kihűlt a vér a táltos-dalban.
A Bükk fölött tovább repültem
körbe-körbe a fennsíkon át…
szempillám felnyílt, s meghallottam
az öreg Tarkő komoly szavát:
Láttál a múltból ezer évet,
szemeden szomorúság árnya…
Ne félj!… tegnapok adták a mát,
hogy holnapot hozzon a szárnya.
Nézd mögöttem a bükkös erdőt,
vén fák arcán a bölcsességet,
ifjoncok üde nyurgaságát,
szagos mügén a szelíd szépet!
Lásd! az erdők jövendőt szülnek,
s egy bennük a múlt, jelen, jövő.
E háromság benned is megvan…
tiéd is a végtelen idő.
Jelige: Kincseszegi