(Rimaszombat, 1907 – Eger, 2000)
A Bükk csavargó útjain csavargunk
és elheverünk, hol int a Heregrét.
Köddé vált mögöttünk a város
és felszimatolunk
az ünnepi csendbe.
Jóság és tisztaság
seperte itt a fűvet,
olyan alattunk, mint
gyermeki bölcsők
puha gyolcsa.
Átmos bennünket az illat
az erdők mély lélekzete
emberek bántását, sebeinket
görgetik égi szappangomolyok.
Vékony szalonnát tűzünk
bicska hegyére
vastag örömmel,
tücsöknek, bogárnak bemutatkozunk
teleszedjük napfénnyel
tenyerünket.
S ha megtérünk este szobánkba
és egymásra nézünk
beszédünk széljárta szó
csókunk madárlátta csók
