Vitézek, mi lehet
Ez széles föld felett
Szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor
Az sok szép madár szól,
Kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére
Vitézeknek szíve
Gyakorta ott felbuzdul;
Sőt azon kívül is,
Csak jó kedvébűl is
Vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik,
Öl, fog, vitézkedik,
Homlokán vér lecsordul.
Veres zászlók alatt
Lobogós kopiát
Vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt
Távol az sík mezőt
Széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal,
Fényes sisakokkal,
Forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak
Alattok ugrálnak,
Hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll,
Ki lováról leszáll,
Nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel
Csataviseléssel
Mindenik lankadt s fáradt.
Az jó hírért, névért
S az szép tisztességért
Ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát,
Vitézségről formát
Mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók,
Mezőn széllyel járók,
Vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván
Örömmel kiáltván,
Ők kopiákot törnek;
S ha súlyosan vagyon
Az dolog harcokon,
Szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén
Arcul reá térvén
Űzőt sokszor megvernek.
Az nagy széles mező,
Az szép liget, erdő
Sétáló palotájok,
Az utaknak lese,
Kemény harcok helye
Tanuló oskolájok,
Csatán való éhség,
Szomjúság, nagy hévség
S fáradtság múlatságok.
Az éles szablyákban
Örvendeznek méltán,
Mert ők fejeket szednk,
Viadalhelyeken
Véresen, sebesen,
Halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra
Gyakran koporsója
Vitézül holt testeknek.
Óh, végbelieknek,
Ifjú vitézeknek
Dicséretes serege!
Kiknek ez világon
Szerteszerént vagyon
Mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel,
Sok jó szerencsékkel
Áldjon Isten mezőkbe!
(1589)
