Boldog bóklász baktat, Tar-kő csúcsra kaptat.
Homlokán csillogón gyöngyözik a víz,
hamar felér, abban bíz’.
Szellő lebben Tar-kő csúcsán, megpihen a hegyen,
Nap sugara simogatja, finoman, szelíden.
Lábat lógat a boldog bóklász,
a vidám szél a hajába kap,
óriásra nő, nagyot ugrik,
zöld buckákon átickázik.
Öreg Tar-kő szemüvegén keresztül a bóklász a Bükk hölgy arcát mindig másképp látja,
folyton változik az örök körforgásban járva.
A tavasz fiatal lány ébredő varázsát hozza,
világoszöld levélszoknyáját lila-fehér-sárga virágdísz fodrozza.
Kiteljesedő gyönyörű nővé érleli a nyár,
a bóklász lágy domborulatait simogatva jár.
Varázslatos, meleg színekben pompázó középkorú hölgyet hoz az ősz,
aranysárga levélblúzán ékszer a barnaszemű őz.
Gyönyörű, ezüst-fehérbe burkolózó, szelíd nagymamát ad a tél,
aki meleg dunnával takar be minden bóklász unokát, aki hozzá hazatér.
Jelige: Libbancs