143. Kun Irén: Bükki csend
Estébe hajló pihentető délutánon
felfelé vitt pillantásom
kedvtelve időz a látottakon.
Nálunk már a fenyves mögé bújt a Nap,
de a lágymeleg sugarak még sokáig
simogatják a szemközti dombokat.
Fiatal fecskék töltik meg fejem felett
az augusztusi felhőtlen faluszéli eget.
Tucatjával repkednek, cikáznak.
Kedves a szemnek, játszanak.
Több fészekalja szeli együtt a teret,
le, s föl verdesnek a kicsi szárnyak,
ki tudja magasabbra, ki tudja hosszabbra.
Jeladásra egyszerre ürül az ég.
Megpihennek, majd újra repkednek.
Vadméhek dongnak ki-, s be
az eresz alá suttyomban rakott kasba.
Szorgalmasan gyűjtögetnek, itt áttelelhetnek.
Magasan fönt folyosóján gépmadár húz el.
Halkra lágyult robaja nem töri meg
a bükki csendet, nem zavarja
a nyugodni készülő lentieket.
Sok-sok körüket megtéve a fecskék
elpihentek, elhallgatott a mátyásmadár.
Hazatalált az utolsó méhecske is,
virágporral jól megrakodva.
Sötétbe hajló tiszta augusztusi égen
a gép hosszasan húzott füstje
nem takarja még a távoli csillagok
hamarosan ragyogva érkező fényét.
Jelige: KIOS