247. Molnárné Boda Mária: Bükki tájon

 

Bükki tájon, bükki tájon,

Madár fészkel lombos ágon.

Száll magasra égbolt kékjén,

Elpihen az erdő csendjén.

Bükki tájon, bükki tájon,

Szívbe vésett madárlábnyom.

Vándor útja csendes ösvény,

Fába vésett ősi törvény.

 

Bükki tájon, bükki tájon,

Kidőlt fában megtört álom.

Szél csavarja, ember vágja,

Gyenge testét féreg rágja.

 

Bükki tájon, bükki tájon,

Új életnek vágya táncol.

Esőt hint a száraz földre,

Kidőlt fára, mohás tölgyre.

 

Bükki tájon, zöld világon,

Gyermek játszik virágágyon.

Szelek szárnyán száll a levél,

Szavak nélkül üzen, mesél.

 

Bükki tájon, zöld világon,

Harmatfényben árnyék táncol.

Vándor pihen, fűszál sóhajt,

Földbe hullott mag most kihajt.

 

Bükki tájon, zöld világon,

Vándor tekint szét a tájon.

Barnult arcát nézi benne.

Tükörfényben elmerengve.

 

Bükki tájon, zöld világon,

Élet reszket gyenge ágon.

Ember kéztől békét remél,

Fejsze helyett kegyelmet kér.

 

Örök vándor, járhatsz bárhol,

Meríts erőt most e tájból!

Vidd magaddal békességét,

Kusza mába örök rendjét!

 

Mit ő megél, ott él benned,

Még ha tovább kell is menned.

Folytasd bátran lépted, utad,

Hidd el, lesz, ki utat mutat!

 

Jelige: M-A. Hope