Fellépők 2017

Z’mirim Klezmer Band

A Z’mirim diák klezmer zenekar 2004. szeptemberében alakult a Lauder Iskola 10-13 éves növendékeiből. A mostani felállásban 2011. óta játszanak együtt. Rendszeres fellépői a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválnak a „Judafeszt” és „Klezmermaraton” rendezvényeknek. Nagy sikerrel játszottak az „Élet Menetén”, Budapesten, a Művészetek Völgyében, Kapolcson, a Nógrádi Folklór Fesztiválon, és 2013 tavaszán Németországban 4 koncerten. valamint […]

Zűrös Banda

Básits Branka a szerb, makedón és bolgár népzenét játszó Pravo énekesnője és az egyik legtehetségesebb hazai női előadó. Varga Kornél gitáros, a Fianna és a Fabula Rasa zenekarból ismert, ahogy Kertész Ákos dobos is, aki a Fabula Rasa mellett egyben számos hazai és külföldi jazz projekt közreműködője. Boros Attila a hazai világzene alapzenekarában,a Makámban is […]

Eclectica Worldmusic Group

A zenekart 2000-ben Szathmáry Melinda alapította trióként, 10 éve pedig 6 fős felállásban működik. Zenei világuk középpontjában a 18-20. századi magyar, ír és skót népzene egyedi tónusú tolmácsolása áll, amely kiegészül pl. Robert Burns, Sík Sándor és ír költők verseinek megzenésítésével. Mindez egy progresszív, rockos, és jazzes stíluselemekből táplálkozó előadásmódban jelenik meg. Ez kezdetektől fogva az együttes védjegye. Eddig […]

Váray László és a Colombre Band

    A zenekar különleges színfolt a hazai könnyűzenei palettán – egyrészt dalszövegeik miatt, amelyek már első lemezük óta forognak egyszerre könnyűzenei és irodalmi körökben, másrészt zenéjük miatt, mely ugyanolyan egyedi hangú, mint szövegeik. A zenekar különleges humorral alkot és ugyanígy muzsikál, játékos zenei környezetbe helyezve dalaikat a funky-, blues- és bluegrass között utazva. Harmadik […]

Babszem Jankó Gyermekszínház: „Erre csörög a dió”

Móki, a szorgos kismókus, egy egész zsák diót gyűjtött össze. Csakhogy a dió a zsákból, mind egy szemig eltűnik! Vajon ki lophatta el? Talán az erdőben gombát gyűjtögető Sünanyó? Vagy az erdei versíró versenyre készülő Manyi menyét? Móki nyomozni kezd, de közben szembe kell néznie a mókuspecsenyére áhítozó Vadmaccsal, a ravasz, és igen vad vadmacskával. Hogy aztán […]

Hangraforgó

„A hangraforgó zeng a fű között…”, írta Radnóti Miklós Majális című versében. A költő ezzel a különös kifejezéssel illette az egykori lemezjátszót, a gramofont. Bár a szó nem vált ismertté, napjainkban mégis új értelmet kapott: az F. Sipos Bea és Faggyas László alkotta verséneklő együttes 2003 augusztusában fölvette a Hangraforgó nevet. Műsoraikban klasszikus és kortárs […]

Dsupin Pál és Csergő-Herczeg László

Hangos idézetek Arany János daloskönyvéből – közreműködik az egri Tinódi Sebestyén Tagiskola kórusa 200 éve született Arany János. A két zenész Arany János kottázott, dalos kéziratát idézi meg a műsorban. „Versei a XIX. századi magyar történelem és irodalom szerves részeként jelennek meg tudatunkban. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Ha azt mondjuk Tamburás öregúr, akkor a megfáradt, öreg költőre […]

Gryllus Vilmos és a Kaláka

Tamkó Sirató Károly 1905-ben született Újvidéken (ma Szeria). 12 évesen kezdett verseket írni, 16 éves volt, amikor első kötete megjelent. Tengerecki Pál című, gyerekeknek írt verskönyvét 1970-ben adták ki. A címadó verset a Kaláka már 1975-ben énekelte, s – mint tudjuk – azóta is rendszeresen szerepel műsoraikban. A felvételen látható gyerekek már gyerekeikkel, unokáikkal járnak […]