31. Sárhelyi Erika: Csend és csivit

 

Ma mesélnem kell, pedig dadog a szó,

a betű is mind oldhatatlan gúzsba köt.

Kőbe vésni, vagy festeni volna jó

talán a képeket a homlokom mögött,

 

hogy megőrizzem magamnak örökre

a völgy keblére bújó szelíd Szalajkát,

a napfényt, ‘mint a homályt összetörve

az erdő koronáján épp bucskázik át.

 

Bronzba kéne önteni azt a csöndet,

s a füsti fecskék csivitjét napszálltakor,

szusszanását az eső verte földnek,

és a nyugalmat, ahogy óvón átkarol.

 

Jönnek már a szolid hétköznap esték,

s talpam alól szöknek a kilométerek.

Ma mesélnem kell, hogy el ne aludjék

az oly könnyen szenderülő emlékezet.

 

 

Jelige: Füsti fecske