(Miskolc, 1769 – Ungvár, 1796)
Erzsébet! ha neved nyárban esett volna,
A nap sugárival néked meghódolna;
Örömre derülne Egernek tájéka,
Új fénybe borulna Erzsébet hajléka.
Most, midőn elhagyta elébbi járását,
S nyilas jegye felé vette utazását:
Mást nem tehet, hanem a telet enyhíti,
S amennyire lehet, napodat szépíti:
Ó ha én Nap volnék! téli karikámat
Elmellőzve, futnám tavaszi pályámat;
Várasunkra vidám világot hintenék,
Csendes lakhelyedre örömfényt öntenék.
Ablakodon által sugárom béhatna,
Játszadozva majd itt, majd amott múlatna.
Majd szemeid tüzét, majd rózsa-színedet
Csókolná s azonban meglopná mellyedet,
S enyelgene, még nem a Nap-est eljőne,
Utolsó sugárom a szívedre lőne.
(Eger, 1790. november)
