Átbukik a reggeli nap
a messzi dombtetőn,
bárányfelhők jelennek meg
az égi legelőn.
Hosszú árnyékok,
aranyló fénycsíkok
nyúlnak át
a deres, dús füvön,
s felszikráznak,
mint szétszórt
apró gyöngyök
a harmatfüggönyön.
Levél nem mozdul,
neszt sem hallani,
meg lehet a bükki csendet
lágyan simítani.
A természet törvényét
senki nem sérti meg,
tücsök nem hegedül
cincér sem zizeg,
áhítat lengi be
mindenki templomát,
deres erdő, mező,
harmatos rét
minden kicsi zugát.
Egyszerre lesz vége a
kristály csendnek
felhangzik az első
bátortalan hang,
majd felsüvöltő szélként
ezrek követik
harsányan, boldogan,
és a közeli kis falu
templomában is
megszólal a rorátéra hívó,
mindenkit ébresztő
kicsi és nagy harang.
Jelige: Franciska
