Tízen vannak szépek, bátrak,
az időnek is ellenállnak
útjaikat, ha tapossák a lábak,
örülnek, mint a vadászó madárnak
ki vijjogva száll a Bükkön át…
kerecseny sólyom keresi a fiát.
Békászó sas, kőröz lassú röppel,
parlagi sas el-eltűnik a hajnali ködben.
Fészket raknak a tizekre, Imó-kőre, Buzgó-kőre,
de nemcsak erre a kettőre,
a többi nyolc se lakatlan, virágszőnyege vár
bólogat a gérbics, sisakvirággal köszönt a nyár.
Gatyás kuvik szólít téged,
a Látó- kőnél utoléred
bemutatja az uhut, aztán huss,
mindketten elszállnak,
Istállós kőnél egeret találnak.
Héricsek leborulnak, a légybangók kinyílnak,
tűzlepke száll a réten át, itt a Tar-kőnél gyönyörű a világ!
Örvénykőhöz érkezünk,
szerecsenboglárkával étkezünk,
morzsáinkat összeszedik éppen
osztoznak a havasi cincérrel.
Daravirág kelleti magát, fejével lassan biccent,
a Fehér kőnél két denevér mesél egymásnak viccet.
Császármadár sétál át a tájon,
a Pes-kőnél várják a tölgyek, hogy nótázzon.
Istállos-kő barlangjából síphangokat hall a bátor,
ki bemerészkedik oda, mi ősi csontok otthona.
Vándor, ha elfáradsz az úton, pihenj az Odvas kőnél
Ámor forrása felvidít, s boldog leszel, mindörökké.
Íme a tízek, mik most is állnak,
csendes csodát adnak a világnak.
Leszáll az éj, fejünk fölött a csillagok, s a hold sugára
ezüst képeket fest a Bükk vadonjára.
Jelige: Mirigyes Fodorka
