ím a bábok között elaludt egy hangya
kis fáradt fejét csillámokra hajtva…
fejed ölemben szendergő szerelmem
pihenj meg te is csendesen
ne riasszon a vízesés hangja
óh mennyire szeretlek téged
visszhangozzák a messzi bércek
hol madarak szárnyán kél a nap
sugaras fénye mint ajándék
hajad fonatán megtapad
mily gyorsan telnek a szép napok
törékeny lombok alatt
gondűző idő simogatása
új tavasz várása
bár még csak az ősz közelg
majd talán a hószagú tél
ha vannak még egyáltalán évszakok…
szoktatom szívemet a csendhez
eltévedt esőcsepp váratlan csókja…
mire visszacsókoltam volna
már tovatűnt a kedves
Jelige: „Ó, mennyi szép van!”
