Ipolytarnóci szép hegyen
állt egy fenyő ékesen,
élt ott millió éveken
amíg kővé vált békésen.
Hogy két hegy között híd legyen
kicsiknek, nagyoknak segítsen,
régmúlt időkről meséljen.
/Csönd volt még akkor a hegyen./
Ipolytarnóci öreg fa,
óriás völgynek kőhídja,
lesz-e földünknek lakója
harminc millió év múlva?
Ó te kővé vált öreg fa,
légy a földünknek atlasza,
vedd őt jó szívvel válladra,
vidd át a mélyből a partra.
Talán e kis föld számunkra
meg lesz virággal pakolva,
s leszel életünk tanúja,
harminc millió év múlva.
Jelige: Ős idők
