Hol József Attila állt régen
bámulva „az erdő taraját”
most én állok az erdőszélen,
csodálva a hegyek karaját,
melyek átölelik a völgyet,
mint borostyán öleli a tölgyet.
Sima tükrén a csendes tónak,
amit csak simogat a szellő,
amerre nézek, ring sok csónak,
s alattuk tükröződik a felhő.
Tudom, hogy itt született az „Óda”.
Nagy vers! Több mint hetven év óta.
Szárszón a miénk volt egy villa,
Amit én már régen elhagytam.
Ott Attilával együtt laktam.
Rég nem él már József Attila!
Közben felnőttem. Én még élek.
Ma már múzeum az a villa.
Az elmúlástól én se félek.
Most itt vagyok már hat nap óta.
Véges az élet, de örök az ÓDA!
Palota Szálló, 2004. augusztus 4.
Jelige: Lillafüredi faragott favirágok
