Jakabfalvy Román | Egri megye, vagyon, miért sírj…

(Miskolc, 1721– Eperjes, 1777)

 

Egri megye, vagyon, miért sírj,

Nincs mód benne, hogy bánattal bírj.

Énekeket, bús verseket könyveiddel írj,

Ily herczeget, ki tégedet kedvelt, így késírj.

 

Agságokat egri bölcs musák,

Bal sorsokat immár sirassák,

Zokogjanak, bánkódjanak tárkányi nymphák,

Hadd múljanak s ne szóljanak lantok és hárphák.

 

Barkóczy volt Egernek fénye

És választott jeles edénye,

De már elmúlt, gyászban borult népünk reménye,

Mert megtoldult s reánk fordult bánat örvénye.

 

 

 

Vagy Esztergom oka mindennek,

Jovát, tudom, bántad Egernek,

Most már éppen tizenöten hozzád mentenek,

Kik Egerben mint székekben vígan ültenek.

 

De nem árthatsz Egernek ebben,

Hogy te vigadsz ezen hertzegben,

Eger néki tudja ki-ki lészen kedvében,

Nincsen senki, volna senki oly kegyelmében.

 

Azért hertzeg hozzád járulunk,

Hív egriek néked hódolunk,

Tégen kéván szívünk, nyilván térdre borulunk,

Ne hagyj árván, kérünk sírván, s áldást koldulunk.

 

Tőlünk noha Esztergomba mégy,

De mostoha hozzánk ott se légy,

Szeress minket és bennünket magadává tégy,

Sok üdőket, esztendőket azért mennyből végy.

(1761)