Koháry István | Kívántam romlását az egri töröknek…

(Csábrág, 1649 – Csábrág, 1731)

(Részletek az Üdő mulatás közben szerzett versekből)

 

Az ki Eger alatt, karja sebesülve,

Epedett bújában, sorsát keserülve,

Fájdalmi árjában éppen elmerülve,

Töltötte napjait, hol fekve, hol ülve.

Töröktül nyert sebe szerezvén unalmát,
Sebesült karjának szenvedvén fájdalmát,
Búsult elméjének magyarázta álmát,
Keresvén ezzel is csendes nyugodalmát. – –
***
Kivántam romlását az egri töröknek,
s kivánom mostan is az pogány ebeknek,
engedje Istenem látni szemeimnek,
vég Eger várát is adja kereszténynek.

Az egri töröknek romlását kivántam,
más többekkel együtt hogy abban fáradtam,
én bal szerencsémnek horgára akadtam,
nehéz sebben esve, markában jutottam.

Életem kétséges, vagyok halál markán,
vagyok bizonyára szekerének farkán,
ha éltem marad is, igen forog kockán,
nem lészek-é holtig jobb kezemre csonkán. – –
***
Istennek szent Anyja, hozzád folyamodom,
az te szent Fiadat örökké imádom,
szent nevedet penig magasztalom s áldom,
te bűnös szolgádat meg nem veted, tudom.

Bűnös fiaidnak nem vagy mostohája,
sőt inkább mindenkor voltál pártfogója,
te szent Fiad előtt kegyes szószóllója,
s ő nyavalyájoknak kivánt orvoslója.

Tudod bizonyára nyavalyás ügyemet,
fölötte fájdalmas sebben esésemet,
melyben tartja-é meg Isten életemet,
most aziránt méltán fárasztom elmémet.
Hogyha halálomat elrendelte Isten,
kiadom örömmel én lelkemet menten,
s tovább ez világon nem kinlódom itten,
megkegyelmez nékem az Fölséges Isten.

Mely iránt kétségem nincsen s nem is lehet,
mivelhogy irgalma én velem jót tehet,
ingyen jóvóltábúl kegyelmében vehet,
s ő szent országában engemet bevihet.

Ha pedig tovább is életem vónódik,
az én bűnös lelkem testemben tengődik,
több nyomorúságban kinlódik s gyötrődik,
szerelmes szent Anyám, hozzád fóhászkodik.

Könyörögj érettem az élő Istennek,
legyek irgalmában ő szent Fölségének,
ne tégyen csonkává fájdalma sebemnek,
s vehessem éltemig hasznát jobb kezemnek.

Te érdemed által, melyet én reménlek,
hogy könyörgésemet megvessed, nem félek,
melyért magasztallak, valamiglen élek
ez árnyék világban, még bennem az lélek.

Melyre való nézve, feltettem magamban,
ha jutok üdővel jó fris állapotban,
elinduljak s menjek Czelli Templomodban,
hogy méltán ne essem háládatlanságban.

Hálát Istenemnek az hol legelsőben,
vagyon szándékomban s igyekezetemben,
adjak tiszta szívvel jövő esztendőben,
hogy érdemed által maradtam életben.

Akarom azontúl, te tisztességedre,
képedet elvinnem s függesztenem szegre,
azzal is hozhassam világos nap fényre,
könyörgésed által jutottam életre.

Mind ezeket penig hogy véghez vihessem,
s feltett szándékomtúl hogy férre ne essem,
kérlek, továbbá is hallgasd könyörgésem,
kegyelmes voltodbúl meg ne vesd kérésem.

Midőn Eger alatt meglőtték karomat,
s nem kevesen vélték abban halálomat,
hogy Isten megadja felgyógyulásomat,
szerzém fájdalmimban ezen rhitmusimat.
(1687)