Kusza utak…

248.

Kusza utak…

 

Tarkóm, tikkadt torokhangon,

Rekedt sóhaj alkonyaton.

Össze-vissza galambposta,

Hamis rímből tákolt strófa.

Rekedt bánat, téli berek,

Repedt földben nyögő erek.

Bükki tájban véres utak,

Kiásatlan gödrök, kutak.

Hangfoszlányok visszhang csendjén,

Elnyúlnak a világ rendjén,

Ékesek és összetörtek,

Erős szélben sorra dőltek.

Átkos szagú rút reggelek,

Napszította végtelenek,

Megfeszül most közel s távol,

Elszökünk a zajos mából.

Patak partján állunk csendben,

Kábulatnyi rettenetben,

Iszunk patak friss vizéből,

Szürcsölve a tenyerünkből.

Sorsunk reszket hátunk mögött,

Lesve ránk az ágak között,

Hontalanság tengerében,

Elveszünk a sötét éjben.

Hangtalan sóhajtunk nagyot,

Lélegzetünk nyomot hagyott.

Hiába kortyoltunk nagyot,

Sorsunk hűtlen, cserbenhagyott.

Dideregve reszket lelkünk,

Űzött vadként lüktet bennünk.

 

Avarágyon nyugszik testünk,

Némán áldozattá lettünk.

Vállára vesz most a vadász,

Puskavégre kapja magát.

Eső cseppen nyirkos földre,

Tébolyultra, reszketőre.

                             

Kunyhónkhoz érkezve megállunk,

Átázott ruhánkban zihálunk.

Kandallónk felizzó tüzében,

Időzünk pattogó csendjében.

 

Elül a vihar most odakint,

Tépázott lelkünknek búcsút int.

Átjár a melegség egészen,

S mi folytatjuk utunkat merészen.

 

Jelige: M-A. Hope