32. Sárhelyi Erika: Lillafüredi emlék

… Te már nem láthattad,

mikor hullani kezdett a hó

az éjbe fordult Bükk fölött.

Míg aludtál, az a rég várt

békesség a lelkembe költözött,

miközben odakint lassan

újra fehérbe bújt a táj.

 

Most valahogy mégse fáj

ez az elfuserált március.

Hisz’ egymásra találtunk újra:

szívre a szív és húsra a hús.

S odakint hiába sír a bús

tavasz, ha testünk úgy kér,

mint kapkodó kamasz,

ki azt hiszi, az idő csak

tőle lopja az édes perceket.

Hosszan néztelek. Mintha

szemembe akartalak volna zárni,

hogy ott örökre elrejtselek.

Hisz’ látod, előlem még a

a kikelet is megszökött.

 

A Hámori-tó jege hangosan

felnyögött, ahogy a tél

súlyos teste újra rászakadt.

Álmodban megborzongtál,

s hogy meg ne fázz, kedves,

szempillám lágyan,

észrevétlen betakart.

 

 

Jelige: Füsti fecske