Lisznyai Damó Kálmán | Degré arcképéhez

(Herencsény, 1823 – Buda, 1863)

(Részlet)

 

Szivem kedves pajtása!

Szabad szellemem bajtársa!

Vedd e dal-áldomást,

Mint egy kis hajnalhasadást

Búbánatunk éjfelében,

Az egri bor vérpiros szinében.

– Egri borral iszom érted,

Melyben Dobó lelke ég:

Melynek gyújtó mámorától

Születik a jó-reménység.

Oly szőlővesszőn termett, mely

Honfivérben gyökerezik;

Csöppjei a bút elmossák,

A csüggedő lelket edzik.

A balsors és az egri bor

Összesimúl, egyformán hat:

Oly elszánt lesz tőle a szív,

S olyan erős az akarat.

S végre oly udvarias lesz

A balsors az egri bortúl,

Hogy a bort engedi győzni,

Habjaiba önként befúl,

Édes feledésbe borúl,

Vagy legalább háttérbe szorúl.

Keményitő természetű:

S reám is így hata, –

Mint az aggteleki

Barlang kőharmata:

Mely zománccal vonja be

A falevél minden szálait,

De mely azért megtartja

Jellemvonásait. –

 

Ez méltó áldomás hozzád

Most hogy arcképed nézem:

Édes könnyelmű lovagom!

Kedves kalandvitézem! – –

 

(Eger és Graefenberg, 1854)