(Herencsény, 1823 – Buda, 1863)
(Részlet)
Szivem kedves pajtása!
Szabad szellemem bajtársa!
Vedd e dal-áldomást,
Mint egy kis hajnalhasadást
Búbánatunk éjfelében,
Az egri bor vérpiros szinében.
– Egri borral iszom érted,
Melyben Dobó lelke ég:
Melynek gyújtó mámorától
Születik a jó-reménység.
Oly szőlővesszőn termett, mely
Honfivérben gyökerezik;
Csöppjei a bút elmossák,
A csüggedő lelket edzik.
A balsors és az egri bor
Összesimúl, egyformán hat:
Oly elszánt lesz tőle a szív,
S olyan erős az akarat.
S végre oly udvarias lesz
A balsors az egri bortúl,
Hogy a bort engedi győzni,
Habjaiba önként befúl,
Édes feledésbe borúl,
Vagy legalább háttérbe szorúl.
Keményitő természetű:
S reám is így hata, –
Mint az aggteleki
Barlang kőharmata:
Mely zománccal vonja be
A falevél minden szálait,
De mely azért megtartja
Jellemvonásait. –
Ez méltó áldomás hozzád
Most hogy arcképed nézem:
Édes könnyelmű lovagom!
Kedves kalandvitézem! – –
(Eger és Graefenberg, 1854)
