07. Laczi István: Mankámnak

Szülőföldem okán talán vált bennem ez ilyenné,

Vagy a Pálos papság remetéi tették édes ligetté?

Lehet,már a teremtéskor az Úr Isten úgy döntött;

A világ ebbe a részébe alkotja így a Bükköt.

Esetleg a véletlen volt? Nagy bumm sok év milló,

Vízmosások,földrengések ‘tesztonik mizérió’.

Egy biztos,hogy jól sikerűlt,bárki keze van benne.

Szenvedélyem lett ez a hely,s mintha vége nem lenne.

Ezer arca magába ránt,mindegy milyen idő járja,

Kerek erdő! Én így hívom,s bizony nekem nincsen párja!

Járom hóban,nagymelegben,rügyfakasztó kikeletben,

Megyek ősszel,ha tehetem a színes levél tengeren.

Botladozom köveiben,az avarosban halászok,

Fűrkészem az ott lakókat,s ha szépet látok megállok.

Hallgatom a lombsusogást,tölgyek-bükkök meséit,

Beszívom a rét illatát,méhek- tücskök zenéit.

Szomjam oltom forrásvízzel,éhem sommal,csipkével, őzlábbal meg pöffeteggel,szúrós szedrek ezrével.

Megesik,hogy olykor-olykor én kerülök étlapra,

Vérem szívja szúnyog,kullancs,de az utifű elmulasztja.

Flórája és faunája testem-lelkem eteti,

Városlakós rezgésimet magasságokba emeli.

Részemmé vált,úgy érzem,mint testemnek egy darabja,

Lehet,lehet másként élni,de a Bükk nélkűl,oly mihaszna!

Jelszó: Zarándoklat