Mindszenty Gedeon | Dobó szíve

(Jolsva, 1829 – Eger, 1877)

 

Beteg honvéd sebbel teli

Ballag az egri várba,

Hős Dobónál tán fölleli

Az írt nagy bánatára.

Reszketve lép a romokon,

Könnyet töröl titokban,

Eszébe jut a drága hon,

Mely így fekszik – halomban.

 

Előtte a dicső halott…

És térdre hull zokogva,

Mintha ott a várbolt alatt

A honnemtő zokogna.

 

„Kelj föl, Dobó! kelj föl, Dobó!

Évszázados sírodbul,

Légy hadvezér, honalkotó,

Így tán mind jobbra fordul.

 

Tárd fel dicső, nemes szíved,

Te honvédek nagyapja!

Részvéteddel megenyhíted,

Kit nem szán édes anyja!”

 

Szólott s szaván megrázkódék

Ott fönn a hármas kereszt;

Fölkel Dobó, néz, arca ég

S szent ajkán ily szót ereszt:

 

„Fiam! dicsértessék a hon!

Már én szívem nem itt van;

Föltámadt az e hajnalon

Eger hős fiaiban!”

 

(Az „Egri Honvédegylet” alakulásakor. 1861.)