Mindszenty Gedeon | Három liliom – legenda a török időből

(Jolsva, 1829 – Eger, 1877)

 

Holnap, holnap

Lesz a nagy nap:

Sarlós Boldogasszony napja;

Azért van ma

Szép éjszaka

S az éjnek annyi csillagja.

Minden csillag közepén

Andalító, égi fény:

Egy-egy angyalszem,

Mégis legszebben,

Leggyönyörűbben csillog

Az est-hajnali csillag.

Azon által néz a földre

A csillagok teremtője

S messze fénylik kedve szent sugára,

Midőn látja,

Hogy az ég legszebb leányát,

Koronája legnagyobb gyémántját:

Máriát

A nép miként tiszteli,

Mint fűz koszorút neki.

Ah! de felleg száll arcára,

Ha lenéz az egri várra;

Mert oly bús, oly éktelen váz

S puszta most a vári egyház.

A szent Szűznek kápolnáját

Körül a törökök állják,

Nem is jut szentélyébe más,

Csak a szellő s a sohajtás, –

Az a sohaj, mely a hivő

Egriek bánatából jő;

Az a szellő, mely keserves

Könnyek záporától nedves; –

Siránkozik, búsul Eger népe

Ifja, szűze, véne,

Mérthogy koszorút nem fűzhet

A vári szent Szűznek!

Látja Eger búját,

A pogányok gúnyját

Az egy, nagy Isten,

Akinél nagyobb nincsen,

S eláradt kegyes szívében

Az irgalomnak méze;

Mert egy angyalt ím azonnal

Lábaihoz idéze

S istensége hármas fönségével

Ily beszéd kel

Leigéző méltóságú ajkán:

„Hű cselédem, angyalom, figyelj rám!

Mennyországi virányimon

Most virít három liliom;

Legott megisméred,

Ragyogó fehérek,

Fehér galamb őrzi,

Fehér hab öntözi

Fehér tónak partján, –

Hozd elém, hozd, engedelmes szolgám!”

Még el sem zendüle

Ajaka szellője

És a három liliomszál

Ott ezüstlik lábainál,

Oly szelíden

És fehéren,

Miként sugári a holdnak,

Vagy kiszenvedett halottak.

S jobbjába fog az Úr egyet

És meghinti csókkal,

Aztán adja angyalának

Ily atyai szóval:

„Mielőtt feljő a hajnal,

Szállj a földre, édes angyal;

A földön pediglen

Szállj Eger várára, –

S ültesd e virágot

A várkápolnára,

Hogy ne legyen a világon

A legnagyobb árva;

És mondd üdvözletem

A szűz Máriának:

„Ezt az Atya küldi

Legszűzebb lányának.”

Fölveszi ezután

A második szálat,

Megcsókolja azt is

S ilyen szókat hallat:

„E másik is kedves

Leszen Máriának,

Mert aki egy velem,

Szerelmes gyermekem,

A Fiú küldi ezt

Legszűzebb anyjának.”

És végtére

Előkérte

A harmadik liliomot

S rá egy istencsókot nyomott,

Azután szólt angyalának:

„Ezt is neki, csak neki add;

Mert ki fogant s fogantatott

Szeplő nélkül,

Annak illik igazán a

Liljom – ékül,

Vidd hát ezt a virágszálat,

Melyet a Szentlélek küld

A magas menny s kerek föld

Legszűzebb menyasszonyának.”

Monda az Úr. De nemcsak az angyal

Hallá e beszédet,

Ott volt a szent Szűz is s térdre ejté

Ez édes igézet,

S mint a csillagok rezgése,

Lőn szűz ajka rebegése:

„Ah, Atyám! egy jóm, egy szentem,

Köszönöm nagy kegyelmed,

Hogy ég- s földön annyi dísszel

Veszed körül nevemet;

De bocsáss meg leányodnak,

Ha másért is könyörög;

Mert hiszen a te irgalmad

Véghetetlen és örök.

Fordulj, Uram! népéhez Egernek,

Melyet már rég villámaid vernek,

S add parancsul kedves angyalodnak,

Hogy közéje a három liljomnak

A reménynek zöld levelét tűzze

És mondja meg

Hű népemnek,

Azt üzeni a kápolna szűze:

Mire háromszor kivirul

E liliombokréta,

Szégyent, szégyent vall Egernél

A török nagypróféta.”

Az Úr mosolyogva inte

Ez esdeklő beszédre

S mosolyából száz meg száz új

Csillag termett az égre,

Melyek végig beragyogták

A szálló angyal ösvényét,

Míg elérte könnyű lebbenéssel

Egy ezüst felhő peremét,

Itt ráült egy harmatcseppre,

Ezer közül legkisebbre

S egy percenet,

Már ott lebeg

A várkápolna felett…

Ültet, ültet szép szellemkezével

Liliomvirágot,

Dalol, dalol, míg mélyen alusznak

Az őrző pogányok.

 

„Ezt küldi az Atya,

Ezt a Fiú adja,

E végsőt pediglen

A Szentlélek Isten.

 

Neked Máriának,

Istenem anyjának,

Mindnyájunk gyönyörű,

Szép királynéjának.

 

Égi liliomszál!

Szépen virágozzál!

Eger örömére,

Török szégyenére

Szépen virágozzál!”

 

Így dallott a virágangyal,

Csöndes, szívbe ömlő hanggal;

De zöngését nem hallotta senki,

Egyedül az éber hajnal kelt ki

Rózsaleveles ágyából

S örömében,

Gyönyörében

Elpirult a szép angyal dalától.

Küldött is neki jutalmul

Egy aranyos, szép sugárt,

Melyen a csodáját végzett

Angyal menten égbe szállt.

De a hajnal leröpült a földre

És közelb jött Egernek várához;

Hisz e napnak reggelére ő is

Két ajándékvirágot hoz:

Szégyen s bosszú pipacsát a

Törökök hadának;

Kik a liljomos ház körül

Megütődve állnak;

Az öröm piros rózsáját

Mária népének,

Melynek ajkán oly magasra

Zeng a hálaének…

Nem is szerzett ily ünnepet

Eger Asszonyának,

Mióta a liliomok

Fölvirágozának; –

Hátha még azt tudták volna,

Hogy három esztendő múlva

Elpusztul a tar a várból

És e liliomvirágból

A vári szent Szűznek

A magyarok már koszorút fűznek?!

 

(1856)