Mutasd nekem, amíg lehet
a verőfényes, tág réteket,
a táncoló rezgőfüveket, papucskosbort
belesimulni a simogató szellő ölébe.
Mutass annyi kukucskáló kék eget,
amennyit puha gyerekkezek játszva
szorítanak, anyamosolynak látva.,
s alatta a billegető boldogan talál társra.
Mutass csírázó mag köré
fonódó bábakalács – fényeket,
mutasd a termékeny tőzeget,
dajkálva tűzliliomot, sárkányfüvet.
Mutasd az ösvényt,
amerre a gímszarvas inni jár,
hol madárdaltól lombosodik
a tölgy, a cser, a nyár.
Mutass annyi eleven csodát,
melyen megpihenhet a szív, a vágy,
tablót mutass, díszleteket, amit
egy láthatatlan kéz nekem készít,
és adakozón hinti rám
a Bükk fennsík oldalán
vérvörös cserszömörcék örömszárnyait!
Jelige: Bábakalács
