Elképzellek a Nagyvilág közepén,
ahol Rajtad kívül nincs senki más, csak én.
A lágy szellő ahogy simogat, zöld lankáiddal
nem csak Magyarország, hanem a világ legszebb helye vagy.
Az illatodtól megrészegülök, ha magamba szívom
erősen szédülök.
De ezt a szédülést én nagyon kívánom,
semmi mást sem jobban: széles e világon.
Vágyok Veled lenni, ölelni, szeretni,
az értékeidre féltően vigyázni.
Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondoljak Reád.
Ne jusson eszembe, hogy tőled szép a világ.
A csurgó patakok, a zöld falevelek
melyek feledtetik a borongós perceket.
Elég, ha Rád nézek, vagy csak eszembe jutsz;
a szám mosolyra nyílik, a kedvem felvidul.
Rájöttem már végre, hogy ebbe a világba’
Te vagy, ki színt viszel életem útjára.
Ha előre nézek, vagy ha éppen vissza;
látom a sok közös, kalandos utunkat.
Ott lakozol benne, addig, amíg élek,
mert vigyázok Reád, s óh Bükk … szeretlek Téged.
Jelige: Bükkfalevél
