Mily’ gyönyörű vagy, kecses, ártatlan és tiszta,
Az idő kereke forog általad előre és vissza.
Ott rejlik benned a gyengédség, s valami ősi erő,
A feledhetetlen múlt, a jelen, s a távoli jövő.
A Bükk karjait védelmezőn, óvón tárja föléd,
Szeretve ölel, mint jóságos anya féltett gyermekét.
Lábaid elé szőnyegként bársonyos fövenyt terít,
S ha szomorú lennél, madarak dalával jókedvre derít.
Hogy legyél mindig vidám és mosolyogva járj,
Neked lejt táncot ezer, meg ezer apró kis bogár.
Neked fénylik ezüstösen a csillámló víztükör,
S rajta játszadozó pisztrángok szivárványa tündököl.
A szél suttog füledbe kifürkészhetetlen titkokat,
S kacagsz a halványkék égre, ha a napsugár simogat.
Ha úgy tartja kedved, csak pajkosan szökkensz tovább,
S lépteid nyomán fellibben hófehér csipkeruhád.
S ha elhalkul a táj, s megpihen minden, mert eljő az alkonyat,
Mutasd meg még egyszer a világnak légies fátyladat.
Míg alszol, csillagok fénye ragyogja be szépséges arcodat,
S a Kárpátok szelíd Őre vigyázza csendesen álmodat.
Jelige: Anonymus
