Átlépek veled
a múlt kapuján,
sóhajt az erdő,
átölel sután.
Földsáncok között
megáll az idő,
kaput nyit neki
egy-egy víznyelő.
Puha avarágy,
süppedős szövet,
némán állnak őrt
a látó-kövek.
Utunk kísérik
fehér mészfalak,
szél sodor felénk
árvalányhajat.
Megpihenünk most
fenn a Vár-hegyen,
ismerősként int
egy-egy hegyperem.
Ledőlt várfalak
őrzik a csodát,
s lábunknál nyíló
sárga ibolyák.
Jelige: Tavasz2017
