(Ménfő, 1932 – Oslo, 2009)
Drága barátom, messze az est még!
Kéklik a távoli hegy.
Friss ma a szél és álmos a lelkünk.
Nézd! ez az ösvény épp odamegy.
Érik a szőlő… senki az úton.
Hej, be kívánom! A csősz
hol csavaroghat, az Isten tudja.
Édes a szőlő, édes az ősz.
Fárad a lábunk? Bírja tüdőnk még
s jó ez a szívdobogás!
Bűvöl a színek tobzódása:
hervad a Bükk már, ó, be csodás!
Villog a sok ház szerte a dombon,
kecskét hajszol a pásztor,
vén öreg, érti a tréfát, ránktör,
s zeng az egész hegy a víg kacagástól.
Messzi hegyek közt terjed a köd már,
harmat hull a határra.
Térjünk vissza a völgybe, barátom,
emlékezve sokáig e tájra.
