63. Erdődiné Zajácz Erzsébet: Szilváson…

 

Az évszázados öreg fák tövében

lábam tapos a smaragd szőnyegen,

csak némán lépkedek a puha pázsiton,

mint régi-régi szép emlékeken.

 

Együtt jártunk ott hajdan kéz a kézben,

sok-sok nyár repült azóta el,

s az ismerős fák zúgó lombjain

már álmodik a néma ködlepel.

 

A százéves bükk göcsörtös vén testét,

mint hű barátot úgy öleltük át,

s hallgattuk az énekes madarak

párjukat hívó, csábító dalát.

 

Csak hallgattuk a csodálatos zenét,

és néztük, hogy vakít a fény,

a lombok között átcikázó sugár

megpihen az öreg tó vizén.

 

A kis fahídon átballagok némán,

szívem szorítja őrült fájdalom,

s szemem behunyva úgy érzem megint,

a kezed nyugszik itt a vállamon.

Szilváson…

 

Az évszázados öreg fák tövében

lábam tapos a smaragd szőnyegen,

csak némán lépkedek a puha pázsiton,

mint régi-régi szép emlékeken.

 

Együtt jártunk ott hajdan kéz a kézben,

sok-sok nyár repült azóta el,

s az ismerős fák zúgó lombjain

már álmodik a néma ködlepel.

 

A százéves bükk göcsörtös vén testét,

mint hű barátot úgy öleltük át,

s hallgattuk az énekes madarak

párjukat hívó, csábító dalát.

 

Csak hallgattuk a csodálatos zenét,

és néztük, hogy vakít a fény,

a lombok között átcikázó sugár

megpihen az öreg tó vizén.

 

A kis fahídon átballagok némán,

szívem szorítja őrült fájdalom,

s szemem behunyva úgy érzem megint,

a kezed nyugszik itt a vállamon.

 

Jelige: Bikficke