Szomjas filmhétvége

Szomjas filmhétvége – Szomjas György filmjei az Uránia moziban

Az idei Kaláka Fesztivál filmprogramjában Szomjas György játék-, dokumentum- és portréfilmjeiből láthatunk válogatást. Mondhatnánk, „rendezői változat”, hiszen ő válogatta a bemutatásra kerülő filmeket.

Szomjas György az elmúlt 35 évben sokszor volt a fesztiválon az MTV, vagy Duna Televízió népzenei műsorainak rendezőjeként, de „civilben” is, nézőként. Több filmjét mutattuk már be, de ilyen, eddigi munkásságát áttekintő sorozatot még nem vetítettünk.

A műsorra kerülő filmek jelentős részének szereplői, vagy alkotótársai régebbi és az idei fesztiválnak fellépői, mint például Montanaro, a Szászcsávási banda, vagy a PG Csoport. Több filmjének Kiss Ferenc írta a zenéjét, most zenekarával, az Etnofon Zenei Társulással láthatjuk. A „Talpuk alatt fütyül a szél” zeneszerzője Sebő Ferenc volt, a 2007-ben készült „A Nap utcai fiúk”-é pedig Ferenczi György. Halmos Béla állandó közreműködője volt a Kaláka Fesztiváloknak különböző formációkban, vagy szólóban muzsikált. A két éve elhunyt kiváló muzsikusra, népzenekutatóra „HB-Hosszú Búcsú Halmos Bélától” című Szomjas-filmmel emlékezünk.

A „Talpuk alatt fütyül a szél”, a „Kopaszkutya”, a „Könnyű testi sértés” a „Roncsfilm” a maguk idejében (hetvenes, nyolcvanas évek, kilencvenes évek eleje) a legnézettebb magyar játékfilmek közé tartoztak, több százezer nézővel. Sajnos, ezeket a filmeket már egyáltalán nem vetítik a mozik és a televíziók is csak nagyon ritkán.

Most itt az alkalom újra, vagy először megnézni ezeket a kultuszfilmeket.

Szomjas György 1940-ben született Budapesten. 1960 és ’64 között építészmérnöki tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tanárai: Herskó János, Illés György voltak. 1969 és ’73 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja. 1968-tól asszisztensként, 1970-től rendezőként dolgozott a MAFILM-nél, ill. a Hunnia Filmstúdiónál.

1995-től 2012-ig a Magyar Filmművész Szövetség főtitkára, mely szervezet elnöke Illés György volt. Filmjeivel számos hazai és külföldi díjat nyert.

Állami elismerések: Balázs Béla-díj (1988), Kiváló Művész (1996), Kossuth-díj (2005).

1998-tól az Európai Filmakadémia tagja.

Eddigi munkássága számokban: 12 játékfilm, 9 rövidfilm, 28 dokumentumfilm, közel 30 tévéfilm, több száz magazinműsor a Magyar Televízió és a Duna Televízió számára.

 

[table “5” not found /]

Talpuk alatt fütyül a szél (1976)

Az 1830-as évek betyárvilágában játszódó “eastern” főhőse, Farkas Csapó Gyurka (Đoko Rosić) megszökik a börtönből és visszatér a karcagi pusztákra, hogy bosszút álljon feladóin. A pusztai pásztorok védelmet látnak benne, mert életterüket a gazdag, kapitalizálódó vármegye erősen korlátozza. Farkas Csapó Gyurka elfogásával Mérges Balázs (Bujtor István) csendbiztost bízzák meg, aki Gyurkának a barátja volt.

zene: Sebő Ferenc

operatőr: Ragályi Elemér

(95 perc)

 

HB – Hosszú Búcsú Halmos Bélától (2014)

2013 nyarán váratlanul elhunyt Halmos Béla népzenész, Széchenyi díjas, a zenei tudományok kandidátusa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Rendkívül sokoldalú, színes egyéniség volt: maradandót alkotott a hazai táncházmozgalom egyik elindítójaként, muzsikusként, zenepedagógusként, népzenekutatóként egyaránt.

A filmben sokat muzsikál, mesél, de megszólalnak barátai, munkatársai, tanítványai is. Már fiatal korától kezdve mindenki „Béla bácsi”-nak hívta. Nem a kora, hanem a tudása, a bölcsessége miatt.

A film – Halmos Béla munkásságán keresztül – egy kis áttekintést ad a hazai táncházmozgalom alakulásába.

operatőr: Dénes Zoltán

(76 perc)

 

Keleti szél (2011)

Miqueu Montanaro occitán muzsikus. Ez a népcsoport főként Dél-Franciaországban, Provence-ban él. Bár ezen a vidéken sokan tekintik magukat occitánnak, a nyelvet már kevesen beszélik. Montanaro mindent megtesz azért, hogy ezt a kultúrát megőrizze és megismertesse másokkal is.

Talán ebből a kisebbségi sorsból is adódik, hogy teljesen nyitott minden nemzet kultúrájára, zenéjére, nyelvére ezért is zenél és beszél több nyelven – többek között kitűnően magyarul is. Már fiatalon érdekelte a Kelet-európai muzsika és megfogalmazódik benn a gondolat, hogy ötvözni lehetne mediterrán zenével és a jazz-szel.

A Keleti szél film egy izgalmas zenei utazás Miqueu-vel, a fiával, Baltazárral – aki virtuóz hegedűs – Provence-tól Gyimesig. Találkozások, beszélgetések, közös muzsikálások magyar zenészekkel, s végül egy nagy Vents d’Est-koncert Budapesten.

operatőr: Dénes Zoltán

(80 perc)

 

Kopaszutya (1981)

A zenés filmszatíra egy korabeli magyar rockzenekar életébe nyújt bepillantást. A címszereplő zenekar ugyan félig-meddig kitalált, de tagjai a P. Mobil és a Hobo Blues Band közismert állandó, vagy vendégzenészei, mint például Schuster Lóránt, Földes László Hobo, vagy Deák Bill Gyula. Ebben a filmben hangzik el először a szállóigévé vált mondás: „le kell menni kutyába”.

zene: Póka Egon, Deák Bill Gyula, Pálmai László

operatőr: Halász Mihály

 

Könnyű testi sértés (1983)

Csaba (Eperjes Károly) börtönbe kerül verekedésért. Mire kiszabadul, barátnője, Éva (Erdős Mariann) már Miklóssal (Andorai Péter) lakik a kétszobás lakásban. Mivel nincs hova mennie, Csaba beköltözik hozzájuk harmadiknak. Színes és fekete-fehér filmszatíra. A film a Berlini Filmfesztivál „Aranymedve”- jelölését kapta.

zene: Somló Tamás

operatőr: Grunwalsky Ferenc

(90 perc)

 

Roncsfilm (1992)

1989-et írunk, de nem az időpont a lényeg. Helyszín: a Gólya vendéglő, a Nyócker, Szigony utcában, ahol az emberek összejárnak, esznek-isznak (leginkább: isznak), kártyáznak, verekszenek, majd haza mennek, és olyan dolgokat tesznek, ami szép lassan követhetetlenné válik: a házmester túszul ejti a feleségét, a fiú a tolókocsis apjára dobja az olajkályhát, ami a faterjával együtt lángra lobban, a disznóvágásnál a PB-gázzal elkábított disznó meg kidurran. Majd másnap vissza a kocsmába.

Főszerepekben: Szirtes Ági, Mucsi Zoltán, Gáspár Sándor, Szőke András, Badár Sándor

zene: Kiss Ferenc

operatőr: Grunwalsky Ferenc

(90 perc)

 

A Szászcsávási Banda (2001)

(Jámbor István prímás és zenekara) Szászcsávás, Küküllő-mente, Románia

A zenekar tagjainak többsége Jámbor István,”Dumnezu” (ragadványnév, magyarul azt jelenti: Isten), zenekar vezetőjének családjából való, akik egy szűk közösségben élnek Szászcsáváson, a cigánysoron. Szánthó Zoltán népzenész, népzene-kutató „felfedezettje” a banda, amely eredetileg a helyi magyar, cigány, ill. román közönség igényei szerint muzsikál. Ebben a filmben láthatjuk a zenekart saját közegükben, az USÁ-ban koncertezni, Svájcban egy szilveszteri mulatságon, Budapesten muzsikálni, és részesei lehetünk egy igazi cigány lagzinak Szászcsáváson, ahol a zenekar egyik tagja (Csányi Mátyás bőgős) nősül.

(52 perc)

 

Alföldi rock (2014)  – 25 éves a PG Csoport

Van egy zenekar Debrecenben, a PG Csoport. A Kossuth Egyetem hallgatóiból alakult 1986-ban. Muzsikájukból és szövegeikből az Alföld, a vidék, és Debrecen iránti szeretetük hallható. Ugyan bejárták a “fél világot” Moszkvától-Pittsburgh-ig, de mondanivalójuk ideköti őket.

A filmben a fantasztikus koncerthangulatok mellett riportok olyanokkal, akik meghatározók voltak a zenekar életében, mint például Németh Lojzi (Bikini), Tátrai Tibor, Lukács László (Tankcsapda), Vidnyánszky Attila rendező, ef Zámbó Öcsi (Bizottság) – és nem utolsó sorban Halmos Béla prímás, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik alapítója, aki éveken keresztül állandó vendégzenésze volt a PG Csoportnak. Látunk részleteket a debreceni Csokonai Színház 2011 óta repertoáron lévő „Világvége-szerelem” című zenés darabjából, amelyet a zenekar frontembere, Jantyik Zsolt gondolatai alapján Vidnyánszky Attila vitt színpadra, s minden előadást élőben végigmuzsikál a PG.

operatőr: Dénes Zoltán

(75 perc )

 

Vagabond (2002)

Táncház-játékfilm

Karesz (Simon Péter) állami gondozottként nőtt fel. A film elején még utcagyerekek csapatához tartozik, akik a piros lámpánál megálló kocsik ablakát tisztítják meg borravaló reményében. Emellett sok mindenben benne vannak még, ami rosszaságot a nagyváros kínál, verekszenek, betörnek, isznak, kábítóznak. Karesz Zsófit (Horváti Kata) követve, véletlenül kerül be a táncházba és megragadja annak eredeti hangulata. A film az ezredforduló budapesti táncházainak világa viszi el a nézőt, láthatjuk a legismertebb magyar népzenei együtteseket, mint pl. a Muzsikást, Kalamajkát, Szászcsávási bandát.

főcímzene és zene rendező: Kiss Ferenc

operatőr: Grunwalsky Ferenc

(97 perc)

 

A Nap utcai fiúk (2007)

Az 1956-os forradalom emblematikus mozzanata az úgy nevezett „pesti srácok” harca, akik puszta kézzel szálltak szembe a világhatalom páncélosaival. A film az ő történetüket mondja el.

Ezeket a 16-18 éves fiatalokat egyszerre csapja meg a forradalom és rock and roll forradalmának szele. A történelem viharába kerülnek, de meg is előzik azt, mert megjelenítenek egy olyan magatartásformát, ami a világban csak tíz évvel később érik be. Ezek a fiúk egy évben születtek John Lenon-nal, Bob Dylan-neé és ők is a világot próbálták megfordítani. 1956-ban egy vasfüggönnyel elzárt országban megvalósítják a ’60-as évek lázadását, miközben megható tisztasággal követnek 19. századi romantikus példákat.

zene: Ferenczi György

operatőr: Grunwalsky Ferenc

(90 perc)

Feltöltve: | Utolsó frissítés: | Kategória: További programok