Tárkányi Béla | Eger vár romjain

(Miskolc, 1821 – Eger, 1886)

 

Búsongva állok romjaid felett

Eger! s előidézi képzetem

A régi kort, a hősi tetteket,

S a hírt, amelyben éle nemzetem.

 

Könnyárt fakaszt a bús emlékezet

Szememből és a népek istenét

Kérdőre vonni egy belérezet

– A tudni vágy – javalja, kényszerít.

 

Mért emelte fel egyik hazát

A másik feldúlt romjain?

S az mért virula több évszázadon át,

Ez mért nyögött a kény rabláncain?

 

S oly jogtalan egy nemzet életét

S oly érzéketlenül kioltani

Azért, hogy ahelyett új nemzedék

Viruljon: bölcs e terv s isteni?

 

S a jog urában hagyjuk helyben azt,

Mit önmagunkban is kárhoztatunk?

Vagy sors az, ki a jog felett virraszt

S őt istenünknek kell-e mondanunk?

 

És nincs, ki megfeleljen énnekem

Igazságos kérdéseimre, nincs?–

Kétség! te szörny! ne hervaszd életem,

Szent megadás! téged követlek, ints!