74. Kolumbán Jenő: Tükörben

 

Köveket dobálok szelíd tóba,

ráncolja is ő szép homlokát,

és a hegyek morcosan bámulják

bennem a romboló ostobát.

 

Hiszen arcukat figyelik éppen

amin nem hagy nyomot az idő,

fa hajukat széllel igazgatják

nincs a képen szemernyi redő.

 

A tó zöld vize kisimul közben,

törött tükör magát javítja,

meglátom benne magam a fák közt…

Derekam a szél meghajlítja.

 

Belesimulok az élő tájba.

Fa vagyok,bokor,vagy fürge gyík,

mert nem szeretek én ember lenni…

Szívesebben lennék bármelyik

 

Jelige: Grafomán