Lábam irány nélkül vitt a Bükk utat takaró haván,
Csak neszekre és a csendre figyelve lépdeltem előre.
Talán elmerengtem az élet egy-egy nehéz súlyú szaván,
Melyet felfedtem, de többet már nem kérdeztem felőle.
Az ég tisztán kéklett, sűrű ágak s kerecsensólymok szelték,
S ahol ők fészkelnek, eddig lelkem mindig hintába került.
Míg szaladtam az erdő mámorától, lábam hókupacok nyelték,
És – mint Jákobé a létrán – az én szívem is a Valóságba merült.
Jelige: Valóság
