Vitkovics Mihály | Horváth Istvánhoz

(Eger, 1778 – Pest, 1829)

 

Pistám! Szeretnéd tudni, hol és mikor

S kiktől születtem? Kész vagyok e kegyes

Kivánatodnak megfelelni.

Ime tehát igazán leírom.

Egerben látám én legelőször is

A szép napunkat. Caniculába Kis-

Asszony vagyis tán Szűz havában,

Pontban tizennegyedik napon, dél

 

Tájban, midőn már Krisztus urunk után

Írnának íróink ezeren felűl

Hétszázat és melléje hetven-

Nyolcat. Atyám pap, anyám pediglen

 

Papné, ki gyakran szokta beszélni, hogy

Olyan pirosnak szült, valamint az ért

Rózsácska, minden csorba nélkül,

Hogy keveset pityeregtem. A fényt,

 

A tisztaságot s a muzsikát igen

Szerettem. Ép, friss voltam, egész gyerek

Koromban. A himlőt kivévén,

E nyavalyám nagyon elcsigázott.

 

Ezt átugorván, semmi bajom se volt,

Jól ettem, ittam, játsztam, az oskolát

Kedveltem és önként tanultam.

Pelyhes időmbe is égtem a szép

 

Lyányért, ha láttam, vert, dobogott, nyilalt

A szívem. E szent passio mostan is

Bánt. Ami a természetemnek

Bélyegit illeti, nyílt, igen nyílt

 

Szívű vagyok, sokszorta hamar hiszek,

Meg is haragszom hirtelen, ám csak egy

Jó szóra megbékélek. A szám

Ízibe, ami igaz, kimondja.

 

A titkokat megtartja. Hizelkedik

Olykor, de azzal senkinek ártani

Nem tud, csak a szűz gyermekeknek.

Gondolatim szaporák, merészek.

 

Ízlésem ép, jó érzeletim, hamar

Megilletődök, kedvem ébredt,

– – – – – – – – – – – – – –

S víg. Tüzes ösztönöm a dicséret.

 

Ezért akármit megteszek. Ez vihet

Tán sokra engem, hogyha időm leszen

S alkalmatosságom. Ami

Illeti képemet, azt te jobban

 

Festhedd. Ha zacskóm győzi, lefestetem

Számodra zsíros drága pofáimat

És Trézsidé mellé akaszthadd.

Addig is élj! Szerető barátod V.