Vitkovics Mihály | Horváth Istvánhoz
(Eger, 1778 – Pest, 1829)
Pistám! Szeretnéd tudni, hol és mikor
S kiktől születtem? Kész vagyok e kegyes
Kivánatodnak megfelelni.
Ime tehát igazán leírom.
Egerben látám én legelőször is
A szép napunkat. Caniculába Kis-
Asszony vagyis tán Szűz havában,
Pontban tizennegyedik napon, dél
Tájban, midőn már Krisztus urunk után
Írnának íróink ezeren felűl
Hétszázat és melléje hetven-
Nyolcat. Atyám pap, anyám pediglen
Papné, ki gyakran szokta beszélni, hogy
Olyan pirosnak szült, valamint az ért
Rózsácska, minden csorba nélkül,
Hogy keveset pityeregtem. A fényt,
A tisztaságot s a muzsikát igen
Szerettem. Ép, friss voltam, egész gyerek
Koromban. A himlőt kivévén,
E nyavalyám nagyon elcsigázott.
Ezt átugorván, semmi bajom se volt,
Jól ettem, ittam, játsztam, az oskolát
Kedveltem és önként tanultam.
Pelyhes időmbe is égtem a szép
Lyányért, ha láttam, vert, dobogott, nyilalt
A szívem. E szent passio mostan is
Bánt. Ami a természetemnek
Bélyegit illeti, nyílt, igen nyílt
Szívű vagyok, sokszorta hamar hiszek,
Meg is haragszom hirtelen, ám csak egy
Jó szóra megbékélek. A szám
Ízibe, ami igaz, kimondja.
A titkokat megtartja. Hizelkedik
Olykor, de azzal senkinek ártani
Nem tud, csak a szűz gyermekeknek.
Gondolatim szaporák, merészek.
Ízlésem ép, jó érzeletim, hamar
Megilletődök, kedvem ébredt,
– – – – – – – – – – – – – –
S víg. Tüzes ösztönöm a dicséret.
Ezért akármit megteszek. Ez vihet
Tán sokra engem, hogyha időm leszen
S alkalmatosságom. Ami
Illeti képemet, azt te jobban
Festhedd. Ha zacskóm győzi, lefestetem
Számodra zsíros drága pofáimat
És Trézsidé mellé akaszthadd.
Addig is élj! Szerető barátod V.