Vitkovics Mihály | Imréhez

(Eger, 1778 – Pest, 1829)

 

Nézd, mint fejérlik hóval Eged hegye,*

Milyen teherrel födte be bérceit

A tél, s malomhajtó folyónknak

Kis teteit bepadolta a jég.

 

Tüzelj erősen, hadd legyen a szobád

Meleg, s galárisszín negyedévivel

Imrém – tiednél jobb torok nem

Issza – csapold tele bő kupádat.

 

Istenre bízd a többit… Egész világ

Nagy állapotját ő maga kedvire

Forgatja s egy pillantatára

Szél zivatarjai csendesűlnek.

 

Mit hoz reád a holnap, azon soha

Se búslakodjál; tartsd nyereség gyanánt,

Ha több napot nyujt sorsod, édes

Lányod ölébe heverve s tánc közt

 

Éld világod; míg szösz hajad őszbe nem

Keverte vénség bús kora; járj mezőn,

Ligetbe Náncsiddal, s kirendelt

Tájba dadogj vele estvelenkint.

 

* Eger legmagasabb hegye, melyen a legjobb vörös bor terem. (V. M.)