Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály: Rossz bor

 

Igyunk, barátim, szomjas a világ,

Kivált a költő, aki tollat rág.

Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,

Igyuk meg hát ez átkozott italt.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj; jobb bort adj elő.

Cudar biz ez, de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Gyalázatos bor! ilyet iddogál

Magyar hazánkban ifju s agg szakáll,

Kivévén a bölcset meg a papot:

A költő versben lát csak jó napot.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj, jobb bort adj elő.

Cudar biz ez, de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

 

Mondják: Egernél híres bor terem.

Verembe szűrik tán? nem ismerem.

Megénekeltem harcait, borát,

S mind e napig nem láttam áldomást.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj, egrit adj elő.

Cudar biz ez, de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

(részlet)

„A vers keletkezésének előzményeit és indítékait Gaál József visszaemlékezése nyomán Gyulai Pál így örökítette meg: „1844-ben valamelyik este a színházban egy igen unalmas színművet adtak. Vörösmarty nagyon megunta magát s azt mondotta Gaálnak, jobb lesz odahagyni a színházat, s elmenni valamelyik vendéglőbe vacsorálni. Betértek egy közeli vendég­lőbe s vacsoráltak. A bor szörnyű rossz volt. »Ugyan próbáljuk meg – mondá Vörösmarty – vajon lehet-e e városrészben jó magyar bort kapni.« Betértek egy pár vendéglőbe; mindenütt rossz volt a bor. Vörösmarty csak megkóstolta, de nem ivott. »Ez már bosszút érdemel« – mondá Gaálnak haza indulásuk­-kor…” (…)

Ennek a bosszúnak a jegyében íródott – költőhöz illő mó­don – az idézett vers, melyben szemrehányásokkal illeti, a cserbenhagyás bűnében marasztalja el az ország leghíresebb bortermő vidékeit: Egert, Ménest, Somlót és Tokajt. Eger kapja az első és a legsúlyosabb szidalmat, hálátlansággal vádolva a várost azért is, hogy nem viszonozta „áldomással” azokat a (…) verseket, amelyek megénekelték  »harcait, borát«.”

(Jegyzet Dr. Lisztóczky László „Végeknek tüköri” című antológiájából.)