Zalár József | Kossuth Egerben

(Gyöngyös, 1825 – Eger, 1914)

 

A palotában már rég nem laknak,

Mindig sötét a három sor ablak,

Olyan szomorú lelketlen csöndje,

Nem Telekessy most a püspökje.

 

Hogy menne ő most hőse elébe,

Az új Rákóczi ha erre térne,

S hogyan fogadná a palotában,

Ezer láng égne száz ablakában.

 

Az egész város vendége volna,

Felül haladna mindent a pompa,

Fel is köszöntné a haza atyját,

Le is kérné rá az ég malasztját.

 

Mi az, mi történt a palotában?

Gyertya világít egy ablakában…

Ki szállhatott meg ott ily titokba?

Jó egri polgár mind tudakolja.

 

De leginkább a nők arcán látszik,

Hogy a titokra milyen kiváncsik,

Nem is maradt egy asszony se veszteg,

Meg is találták, amit kerestek.

 

Meglendűl a hír madártoll szárnya,

Utcákat sorba gyorsan bejárja…

Készül a férfi népség sietve

A palotához fáklyás menetre.

 

De megelőzték az asszonyok már,

Ezer fáklyával búcsújok ott jár,

Fényt vet a sok láng az ablakokra,

Mintha az is mind szövétnek volna.

 

Egy egész erdő – ha dalra kelne,

Rigó, galamb, csíz, pacsirta, gerle…

A nők ajkán úgy zendül az éljen…

Tenger sok csillag közelg az égen.

 

De ablakot fenn nem nyit a vendég,

Pedig ezer szív ezért eped rég;

Aggódik immár a női tábor,

Egyszerre most egy ajtó kitárul.

 

Közibök lép az imádott ember,

Boldog, ki hallja s láthatja szemmel…

„Nem prédikálok itt honszerelmet,

Azt itt tanítják – az egri hölgyek!”