Rodeo Country & Bluegrass Band

A zenekar a nyolcvanas években vált ismertté Magyarországon, 1988 óta pedig a közép-európai country és bluegrass zenei élet vezető együttesei közé tartozik. A virtuóz hangszerjáték mellett jellemző a zenekarra a széles zenei stílus-repertoár, a nemzetközi szinten magasra értékelt általános zenei színvonal, a humorral telített temperamentumos előadásmód, valamint a közönséggel kialakított igen közvetlen kapcsolat.

MásKÉP zenekar

A csongrádi MásKÉP zenekar annak a közel 40 éves magyar zenei hagyománynak a fiatal, dinamikus képviselője, amelyet Sebő Ferenc és a Gryllus testvérek indítottak el. A műfaj azóta is eleven, sokszínű, izgalmas és maradandó alkotásokkal gazdagodott az elmúlt évtizedek során.

FolkEmbassy

A Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetséget (röviden: FolkEmbassy) Rosonczy-Kovács Mihály, népzenész-történész alapította azzal a céllal, hogy a zenekar az autentikus magyar népzene által képviselje Magyarországot a nemzetközi színtéren,  ezáltal is hozzájárulva a diplomáciai kapcsolatok informális megerősítéséhez.

Dsupin Pál és Kovács Nóri

Kezdetben vala a népzene, aztán születtünk Mi, és hallottuk, hogy ez jó és igaz úgy, ahogy van. Ezek a dalok, furulya- és dudaszók sok-sok ember fülébe jutottak el az idők során, sokan voltak, akik énekelték és játszották egyszerű hangszereken. Szántó-vetők és urak, pásztorok és más mesteremberek, hol éjjel, hol nappal, ünnep és hétköznapokon, örömükben hogy […]

Lázár Attila bábművész

Gárdonyi Géza állatmeséiből – marionettjáték Gárdonyi Géza négy meséje kerül színre ebben a produkcióban: EGÉRVADÁSZAT, TYÚKANYÓ MOSTOHAGYERMEKEI, UGRI MEG BUGRI és A CINEGE. Az előadás a legkisebbeknek, óvodásoknak és kisiskolásoknak szól.

Hangraforgó

„A hangraforgó zeng a fű között…”, írta Radnóti Miklós Majális című versében. A költő ezzel a különös kifejezéssel illette az egykori lemezjátszót, a gramofont. Bár a szó nem vált ismertté, napjainkban mégis új értelmet kapott: az F. Sipos Bea és Faggyas László alkotta verséneklő együttes 2003 augusztusában fölvette a Hangraforgó nevet.

Góbé együttes – gyerektáncház

A zenekar évek óta rendszeresen fellép a Művészetek Palotája gyermekprogramjaiban. Havonta vendége a „Cifra palota” sorozatnak, illetve állandó zenekara a „Koncert az iskolában” programnak. Ezek alkalmával a zenekar tagjai sokszínűen, játékosan, a gyerekek nyelvén mutatják be Kárpát-medence jellegzetes népi muzsikáit és hangszereit.

Écsi Gyöngyi mesemondó

Palóc népmese Jankó királyfiról, Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. Az előadásban ötvöződik a bábjátékos-népdalénekes-mesemondó szerep. A kovácsoltvas díszlet, kendők, kesztyűbábok, maszkok segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai.

Szabó Attila családi zenekara

“Nálunk, otthon, minden a családról szól, mindig is az volt a legfontosabb az én életemben is. No meg persze a muzsika. Nagyon örültem, amikor észrevettem, hogy a gyermekeimet is kiváló zenei érzékkel áldotta meg a Teremtő. Aztán ahogy tudatosult bennem, hogy feleségem is nagyon szép énekhanggal rendelkezik, lassan körvonalazódni látszott egy közös, családi muzsikálás lehetősége.