Szakmai beszámoló 2022

Fesztiválunk hagyományosan egy Eger környéki településen tartott Verskoncerttel kezdődik.Egy olyan előadást választottunk, amit ma benne szereplő mindkét együttes nagyon szeret, de ritkán van alkalmuk játszani. Ez pedig a Rackaláka volt, a Kaláka és a Rackák, vagyis Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák közös műsora. Ezt a közös koncertet a 69 c. lemez koncertanyaga előzte meg, amit a Gryllus testvérek és a Rackák játszanak együtt. Így kerekedett ki egy közel 3 órás 2 részes előadássá. A helyszín pedig a noszvaji De La Motte kastély parkjában található amfiteátrum volt.
24-én, pénteken az ünnepélyes megnyitó most rendhagyó módon egy emlékséta volt a parkban, érintve a korábbi fesztiválokon ültetett fákat, valamint Gárdonyi Géza és Bródy Sándor szobrát. Megemlékeztünk Gárdonyiról, Kányádi Sándorról, Alexander Brody-ról, elhangzott néhány Kaláka dal, majd folytattuk az emléksétát a Halmos Béla tiszteletére készített fotókiállítás képei előtt. 

A koncertprogramot a Chalga együttes kezdte 17 órakor, nagyszerű, világzenei programmal, utánuk 18:30-kor a Dresch Quartet következett a jazz rajongóinak örömére. 20 órakor a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band Brankával kiegészülve játszott, majd a napot 22 órakor kezdődő Resti című műsorával Mucsi Zoltán közreműködésével a 30Y zárta. 

Szombaton és vasárnap, azaz 25-én és 26-án, a szokásos délelőtti gyerekfesztivál kezdődött reggel 10-kor, ahol játszóházzal, gyerekeknek tartott koncertekkel, vásári bábjátékokkal vártuk a közönséget. A gyerekprogramokra külön belépőt lehetett váltani, ha valaki csak erre volt kíváncsi.
10 és 15 óra között koncertek, mesék, bábjátékok mellett folyamatos interaktív szórakoztató programokkal vártuk a gyerekeket. Fellépett a Kolompos, a Belvárosi Betyárok, Gryllus Vilmos, a Kaláka, Écsi Gyöngyi és a Kabóca Bábszínház produkciójában Danny Bain. A színpadi programok mellett a Csupa Csoda vándorjátszótér, a Vitéz László Bábjáték Automata valamint Kádár Ferkó fotószínháza szórakoztatta a közönséget.

Szombaton tartottuk a szokásos ingyenesen látogatható templomi koncertet 15 órakor. A helyszín a Barátok temploma volt, a Kossuth utcában. Elhangzott Gryllus Dániel-Sumonyi Zoltán dalciklusa, a Pál apostol-Dalok Pál levelei szerint c. előadás Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák közreműködésével.
16 órakor a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban a Gárdonyi 100 kiállítás megnyitóját tartottuk, fellépett Radványi Balázs.
Az koncertprogramot a Kollár-Klemencz Kamarazenekar kezdte 17 órakor, utánuk 18:30-kor a Sebő-együttes muzsikált. Őket 20 órakor a Söndörgő követte, majd a Bohemian Betyars tartotta a zárókoncertet 22 órakor. 


Vasárnap Müller Péter Sziámi zenélt az esőben is kitartó közönségnek 17 órás kezdettel, utána az Ötödik Évszak lépett fel 18:30-kor, és eztán következett 20 órakor a házigazda Kaláka koncertje. A zenekar a régi tagokkal Huzella Péterrel és Mikó Istvánnal együtt adott műsort. A fesztivál utolsó fellépője 22 órakor a Budapest Klezmer Band volt, az ő műsorukkal zárult a 42. Kaláka Fesztivál.

[useyourdrive dir="1LtWQgIXEfiXfe8EPW_Ugkn0nB2Sh3otr" account="105416786150216816411" mode="gallery" viewrole="administrator|author|contributor|editor|subscriber|guest" downloadrole="all" ]