2020-ban az ismert okok miatt nem tudtuk megtartani a 41. Kaláka Fesztivált, így egy évvel elhalasztottuk a megrendezését és arra készültünk, hogy 2021-ben változatlan programmal tarthatjuk meg a szokott időben, június utolsó hétvégéjén: 2021. június 24-27.

Fesztiválunk hagyományosan egy Eger környéki településen tartott Verskoncerttel kezdődik. Felsőtárkányra esett a választás, a Bükki Nemzeti Park látogatóközpontjában tartottuk meg Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és a Kaláka együttes Kányádi Sándor estjét.

A pénteki napot kiállításmegnyitóval kezdtük, Nágel Kornél grafikáiból rendeztünk kiállítást az Eger Hotelben Turek Miklós színművész közreűködésével.

A koncertsorozatot az egri gyökerű ODD ID (régi nevén Ethnofil) nyitotta, majd a Tárkány trió követte őket, koncertjük fő témája a cimbalom, mint hungarikum bemutatása volt, a műsoron autentikus magyar népzene szerepelt.

A Misztrál visszatérő fellépője fesztiválunknak, koncertjüket most is nagy tetszés kísérte. A napot a Hot Jazz Band előadása zárta szintén nagy sikerrel.

 

Szombat és vasárnap délelőtt Gyerekfesztivált tartottunk, ahol játszóházzal, gyerekeknek tartott koncertekkel, vásári bábjátékokkal vártuk a közönséget. A gyerekprogamokra külön belépőt lehetett váltani, ha valaki csak erre volt kíváncsi.

10 és 14 óra között koncertek, mesék, bábjátékok mellett folyamatos interaktív szórakoztató programokkal vártuk a gyerekeket. Fellépett Laposa Julcsi és zenekara, a Veronaki, Gryllus Vilmos, a Kaláka és Fekete János Jammal. Sajnos Bartha Tóni Paprika Jancsi előadását az erős vihar miatt le kellett mondanunk, de szerencsére az előtte és utána lévő programokat meg tudtuk tartani. A színpadi programok mellett a Csupa Csoda játszótér, Paprika Jancsi Csúzdlizdája valamint Kádár Ferkó fotószínháza szórakoztatta a közönséget.

 

A szokásos templomi koncertet 2021-ben a Minoriota templomban tartottuk Sebestyén Márta és a Gryllus testvérek részvételével. Ez volt a fesztivál legnépszerűbb előadásai közül az egyik, de sajnos sokan kiszorultak a templomból a szigorú ültetési rend miatt.

 

A szombat délutáni programhoz már kegyes volt az időjárás, az ijesztően heves vihar elvonulása után pontosan tudtunk kezdeni a Szabó Család produkciójával, akik 2 meglepetésvendéget is hoztak magukkal, Karácsony Jánost és Vecsei H. Miklóst. Utánuk Novák Péter és az Etnofon lépett fel Kiss Ferenc ikonikus dalait mutatták be újragondolt, újrahangszerelt változatban. Palya Bea végül teljes zenekarával jött el hozzánk, nem csak a quartet-el majd az esti „buli” hangulatért szombaton a Besh o droM felelt.

 

Vasárnap délután Burján Orsi, Alvaro Rovira Ruiz és Mester Dániel triója kezdte a délutáni programsorozatot, majd Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák következtek visszatérő vendégként. A házigazda Kaláka koncertjét a szokásos időpontban vasárnap este 8 órakor tartotta, majd a fesztivált a Magna Cum Laude zárta akusztikus koncertjével.

[useyourdrive dir="1vRVx8WCPHQNofnF_v_oVZ31sBu51xZna" account="105416786150216816411" mode="gallery" viewrole="administrator|author|contributor|editor|subscriber|guest" downloadrole="all" ]